Free Guy kritika és előzetes

A Free Guy című film a vígjátékok kedvelőit és a gamereket célozza meg, és úgy tűnik, hogy sikeresen megállja a helyét a filmiparban. Ryan Reynolds a saját Twitter-oldalán erősítette meg, hogy a Disney hivatalos ajánlatot tett, tehát biztosan lesz folytatása. De miről is szól a film?

Könnyed vígjáték

Az eredetileg a Fox stúdió tulajdonában lévő alkotás igazi vígjáték, bár néha mély gondolatokat is megjelenít. Ha a néző a főhőssel halad, akkor megkérdezi magától a legnagyobb miérteket, bár nem kell a túlzott lelkizéstől félnünk. A Free Guy úgy próbálja meghódítani a szívet, hogy elképesztő látványvilágot, felejthetetlen popkulturális utalásokat és Ryan Reynoldsot veti be.

Ha csak ennyi információból indulunk ki, akkor a legtöbben könnyű limonádénak tarthatják, ami kellemes meglepetést fog okozni a nézőnek. A főszereplő annyira átlagos, hogy átlagosabb nem is lehetne, amit már a film elején láthatunk Guy és Buddy szemén keresztül. Itt jön azonban a csavar: Free City egy videojáték és a két szereplő még skinnek sem választható.

Egy virtuális világra épülő valóság

Guy és a videojáték többi lakója úgy éli az életét, mint a legtöbb állampolgár. A mindennapjaik tele vannak veszéllyel, de sablonszerűek. Az időjárás-jelentés egyenlő a bűnjóslással, így hamar megtudjuk, hogy itt bizony hullaeső is kialakulhat a golyózáporok után. Guy a cselekmény közepébe csöppen, akaratlanul is magával ragadja a történet, amikor találkozik egy Molotov Girl nevű játékos karakterrel, aki nemcsak a szívére, hanem a tudatára is hat. Itt jön a játék lényege: ha a lányt akarja, akkor szintet kell lépnie, minden értelemben.

Innentől kezdve a film azzal foglalkozik, hogy mi a valóság és mi a fikció. Lazán elemzi a szubkultúrát, miközben nem válik paródiává, ugyanakkor örök igazságokat közvetít. Bizonyára mindenki ezerszer hallotta az olyan kifejezéseket, mint az ’Az lehetsz, ami szeretnél!’, ebben a filmben azonban tényleg ezt elemezhetjük. Szerencsére Guy karakterfejlődése humorosan van megteremtve, ami a viccek mellett mélységet és tartalmat kapott, végig szerethető.

Ezt látja a néző

Free City és Guy kapcsolata inspiráló, azt mutatja a nézőnek, hogy mindenbe keresse a szépet. A szereplők egyszerű, mindennapi cselekményeiben és vicces berögződéseiben hasonlít a világunkra, miközben látjuk a mai tendenciákat, a bűnözést, és a bűnözéssel szembeni érzéketlenséget. A szemfülesek észrevehetik, hogy nagyon finoman célozgatnak az amerikai fegyverviselési szabályokra, vagyis azoknak a hiányosságaira.

Guy valójában tükröt tart elénk. Ha belegondolunk, akkor mindenki ugyanazt az életet éli, a reggeli felkelés és a teendők ellátása után a hétköznapok egysíkúsága marad meg. Guy komfortzónája az NPC, vagyis a nem játszható karakterek örök monotonitása. Az algoritmus ellen menni nem könnyű, a tapasztalatpontok gyűjtése azonban szintlépéshez vezet.

A film előnye a hátránya

Guy karaktere első pillantásra senkinek nem lesz a kedvence, mivel az élete teljesen steril, és minden egyes pillanata röghöz van kötve. A vicces beszólások azért hatnak viccesnek, mert Reynolds szájába adják őket, egy másik színész nem biztos, hogy ugyanekkora sikereket ért volna el. A tervezők azonban nemcsak a színész nevéhez kötötték a sikert, hanem rengeteg rejtett utalást készítettek, ahol játékokat és YouTube-ereket lehet felfedezni. Ez a speciálisan kijelölt célcsoport érteni fogja az őt megszólító humort, amin több ember is keményen dolgozott.

Ez azonban hamar a film hátrányává is válik. Az obszcén és béna faviccek helyett könnyed beszólásokat kapunk, amik szitkomokból és videójátékból származnak. Éppen ezért a film legfőbb problémája, hogy csak a hozzáértő nézők fogják megérteni ezeket az utalásokat, és csak ők fognak nevetni a poénokon. Az átlag nézőnek fel sem tűnik, hogy éppen melyik játékra kap utalást, és sokkal nagyobb hiányérzettel fogja elhagyni a mozit.

A szerethető karakterek

Ryan Reynolds nagyszerű főszereplőt alakít, hozza a maga stílusát, amiért az ember valójában beül a filmre. Jodie Comer alakítja a naiva-beütésű katonát, amire szintén nem lehet panaszunk, bár ezt tőle is megszoktuk. Az egyetlen idegesítő személy a főgonosz képében jelenik meg, ahol a csipkelődések néhol zavarba ejtően szájbarágósra sikeredtek. Antoine a legidegesítőbb ellenség karikatúrát kapta meg, amit vitathatatlanul el is ér.

A film összességében minden műnemből adaptál egy kis részt. Kapunk egy mélyreható tanulmányt a technokráciáról. Hogyan lesz intelligens egy gép? Mit jelent az intelligencia? Mi történik, ha a világunk egyre inkább a virtuális tér felé halad? Hogyan hat mindez az érzelmeinkre? Ezek a kérdések senkit sem hagynak nyugodni, szinte látjuk magunkat, ahogy az algoritmusok szerint elrendezett életünket éljük, miközben mindent az irányításunk alatt akarunk tartani.

Marad a vígjáték

A film azonban csak felteszi a kérdéseket, válaszokat nem ad rá. Innentől kezdve csak egy vicces film marad, amit egy élőszereplős Rontó Ralphnak is nevezhetnénk, ami ugyan szórakoztató és látványos, de nem fog az életünkre túlságosan kihatni. Üzenetében, struktúrájában és a karakterekben sem nevezhető formabontónak, de legalább kellőképpen tiszteleg a videojáték-kultúra előtt.

Megosztás

Ha tovább olvasnál, kattints:

Egy ötletes játék meghozza a gyerekek kedvét a fogmosáshoz

2024. február 28.|

A fogkefe egy egyszerű tárgy, amely segít a fogmosásban. A legtöbben fiatal korunkban tanultuk meg, hogyan kell fogat mosni vele, amit a mai napig művelünk. A legtöbb fogkefe műanyagból vagy fából készül, a nyele pedig